Campona / Óvodai dadus / Teljes állás
Quick Summary
Kit keresünk ebben a szerepkörben? Azt,
Azt, akinek van legalább pár éves tapasztalata óvodás korú gyermekekkel - lehetőleg alternatív/progresszív oktatási környezetben és rendelkezik releváns végzettséggel.
Olyan segítőt/csapattagot keresünk, aki napközben tudja a feladatokat ellátni (08:00 - 16:00 vagy 09:00 - 17:00 óra között), amely során segíti a kollégákat illetve előkészíti a mindennapi munkához szükséges teendőket.
Foglalkozik a mentorok mellett a gyerekekkel, segíti őket a tanulásban, figyel az érzelmi és fizikai biztonságukra, a megfelelő szocializációra és el tud köteleződni a családok és a szervezet irányába. Feladatok közé tartozik a gyermekek ellátása, a szükségleteiknek és fejlettségi szintjüknek megfelelő támogatás nyújtása. Segíti a kicsiket a megfelelő étkezési, higiéniai és öltözködési szokások kialakításában. Figyelemmel kíséri a gyermekek fejlődését illetve gondoskodik a fizikai jóllétükről is (étkezések koordinálása és étkezések körüli feladatok ellátása, szabadidős tevékenységekben segítségnyújtás stb.)
Keressük azt, aki a gyermekek és tanárcsapatok jólétét figyelembe véve további lendületet hoz az iskolába, akit 'csináljuk' attitűd jellemez. Várjuk azok jelentkezését, akik teljes állásban is részt tud venni a munkában, 2026. szeptemberétől.
- Szabadságot a mindennapi szakmai munkában.
- Bármikor kipróbálhatod magad a saját komfortzónádon kívül.
- Kis létszámú csoportban, családias közösségben dolgozhatsz (miközben egy nagyobb szervezet része is leszel).
- Elkötelezett, motivált és összetartó szakmai közösséget.
- Állandó tudásmegosztást a csapattársaiddal és a teljes szakmai közösség tagjaival.
- Képes odafigyelni a gyerek egyéni igényeire, képességeire és motivációjára.
- Támogatja és monitorozza az egyéni fejlődést.
- Van szakmai tapasztalata gyerekekkel.
- Erős growth mindset gondolkodás jellemzi.
- Magas szinten kommunikál, kooperál, együttműködik.
- Jól kezeli a kihívásokat, stresszhelyzeteket.
Location & Eligibility
Listing Details
- Posted
- July 22, 2026
- First seen
- July 22, 2026
- Last seen
- July 22, 2026
Posting Health
- Days active
- 0
- Repost count
- 0
- Trust Level
- 58%
- Scored at
- July 22, 2026
Signal breakdown
Please let Budapest School know you found this job on Jobera.
3 other jobs at Budapest School
View all →Explore open roles at Budapest School.
Stay ahead of the market
Get the latest job openings, salary trends, and hiring insights delivered to your inbox every week.
No spam. Unsubscribe at any time.
